4. Rész.

Azt az estét együtt töltötte a Szultán és Hürrem. Majd másnap reggel hozták a szolgák a reggelit. Hürrem nagy boldogsággal ébredt. De amint beléptek a szolgák, a nagy Szulejmán Szultán és a lány beszélgettek.
Szulejmán: Hogy micsoda mit mondtál az előbb?
Hürrem: Azt, hogy éhes medve táncol.
Szulejmán: És ez mégis kinek a szájából ered?
Hürrem: Sikkes Agától.
Szulejmán: Sümbül Aga! Meg ne hallja, hogy így nevezed! És miért táncolna a medve éhesen, Hürrem nagyasszony?
Hürrem: Ez csak egy fricska, és nem vagyok nagyasszony!
Szulejmán: Dehogynem! Az én szívem nagyasszonya már te vagy Hürrem!
Hürrem: Vagy is amolyan királynő lettem?
Szulejmán: Az azért még nem, túlzásba esel. Parancsolj! Ezt edd meg, jót tesz! Maga a szépség, maga a báj, maga a vágy, részegítő minden porcikád! Egy pillanat sem kell, hogy engem elvarázsolj. Szerelem ez? Kínzás? Íme, a sors.
Hürrem: Szép! Mi ez?
Szulejmán: Vers. Az ilyet versnek hívják.
Mind eközben Magyarországon is zajlott az élet, a budai várban, hol Lajos király uralkodott.
A király írnokával beszélgetett.
Lajos: Európát, az uralkodó családok irányítják. És ez évszázadok óta így megy! A nyugati családok, még ha időnként háborúznak is, királyságukat, mindig is házasságokkal tartották életben. A Tudorok, a Habsburgok, ezek a családok is rendre egymásnak esnek, az Oszmánok miben bízva akarnak e körbe bekerülni? Nem is értem. Muzulmán egyáltalán, hogy lehetne uralkodó? A birodalmat mifelénk, elfogadottan a kereszténységek képviselik. Semmi szükségünk egy kakukktojásra. Álmodozni lehet persze! De míg e földön vannak, a balkánon elfoglalt csöppnyi területükön maradnak.
Ekkor egy szolga belépett, s megszakította a beszélgetést, rögtön jelentette, hogy Oszmán követek érkeztek.
Szolga: Méltóságos uram! Egy Oszmán követ vár bebocsátásodra!
Lajos: Várjon csak! Habár, engedd be! Érdekel, hogy az ifjú Szultán mit szeretne tőlünk, jöjjön!
Majd azután Lajos király katonái bekísérték a követet, és térdre kényszerítették.
Katona: Térdre!
Behram: Tudom én, hogy kinek kell térdre ereszkednem!
Lajos: Halljuk hát, mi üggyel érkeztél?
Majd az írnok elvette a levelet a követtől és olvasni kezdte azt.
Írnok: A fényességes Szulejmán Szultán parancsának értelmében; Kötelezem II. Lajos királyt, az Oszmán államnak járó adók, haladéktalan és pontos megfizetésére. Kijelentve, hogy amennyiben, ezen megállapodásunknak nem tesz eleget, úgy az Oszmán Birodalom..
Lajos király ekkor az írnok szavába vágott, s teli dühvel, odament a követ elé, s ráförmedt.
Lajos: Úgy mit tesz uralkodód?
Behram: Szava szerint, tartozásotokat, kínjaitok közt hajtja be!
Lajos királyban ezzel még nagyobb volt a düh, ahogy eme mondatot elmondta az oszmán követ.
Lajos: Szultánod keze, nem érhet el idáig!
Behram: Szulejmán Szultán nem csupán népem ura, hanem az egész földkerekségé.
Ezután kardot ragadott a király, és azzal levágta a követnek a fejét.
Így zajlott magyar földön az élet. De ne feledkezzünk meg a nagy Szulejmán Szultán birodalmáról sem, és a palotáról. A Szultán a reggeli után újabb tárgyalásokra ment. Most éppen hogy csak két emberrel tárgyalta az új rendeleteket, Ibrahim-mal, és Piri Pasa-val.
Szulejmán: Sikerült szóra bírni a kereskedőket Ibrahim? Mennyire elégedettek?
Ibrahim: Nagyon reménykednek benned uram, és intézkedéseidben! A piaci élet felpezsdült jutalmaidnak hála, az a legnagyobb gondjuk, hogy nem tudnak versenyezni a velenceiek áraival. Mondván, amíg azok egy eladással bőven keresnek, addig ők elenyészőt. Szerintük úgy lenne igazságos, ha a gyaurokat is, ugyanazok a terhek illetnék meg.
Szulejmán: Ez ügy már folyamatban van. Piri Pasa?
Piri Pasa: Nagyuram! Óhajodra megküldtem intézkedéseidet a velencei követnek, kihirdetik. Visszajelzésüket várom.
Ekkor megszakította a beszélgetést, hogy Achmed Pasa nagyon sietett, s szinte berontott a megbeszélésre. Meghajolt, azután így szólt.
Achmed Pasa: Nagyuram! Jó híreket hoztam. A napokban Verhat Pasa Damaszkuszban fejét vette az áruló Jambergi Gazali-nak. A felkelést leverték. Miénk a diadal. Helyre állt a közrend. Sereged, és vezetője további parancsodat várják.
Szulejmán: Nagyszerű. Verhat Pasa térjen haza! Kezdje meg a felkészülést a következő hadjáratra! Tudasd vele, hogy a célpontunk Rodosz.
Ezután oda lépett Piri Pasa-hoz, és azt mondta.
Szulejmán: A kincstár, rendelkezésedre áll, a hajó építéséhez.
Ibrahim: Nagyuram, engedelmeddel mondhatok valamit?
Szulejmán: Mondd!
Ibrahim: A rodoszi hadjárat mellett a magyarországit is tervezni kellene, ismerve Lajos kiszámíthatatlanságát. Javasolnám, hogy a szárazföldi műveletek mellett a Duna folyót használjuk.
Majd Achmed Pasa szavába vágott.
Achmed Pasa: Láttad te valaha a Duna folyót, főbizalmas? Evező, s vitorlásainkkal még is hogy juthatnánk fel azon? Gondold végig.
Ibrahim: Nyilván olyanokat kell ácsolni, amely alkalmasak a folyami hajózásra. Volt már rá példa, lásd hódító Mehmed hajóhadát.
Achmed Pasa: Ácsoljunk tutajokat? Gyermeteg ötlet, egy gyermeki elmétől.
Piri Pasa: A magyar király fizetni fog, nem kockáztatna.
Achmed Pasára nézett Szulejmán Szultán, s mosolygott.
Szulejmán: Keskeny, hosszú, könnyű evezősök a Duna folyásával szemben. Piri Pasa! Tervezz oda megfelelő hajóhadat! Álmodni is tudni kell Achmed Pasa! Először álmodj, majd higgy benne, végül pedig váltsd valóra hitedet! Merj nagyot, és sokat álmodni! Minden hatalmas hódításnak, ez a záloga!
Piri Pasa: Tudatom utasításaidat mesterembereknek nagyuram!
Ezután az uralkodónak jó hír érkezett, amelyet a Valide-től kapott.
Szulejmán: Jó anyám! Hogy-hogy itt? Ragyogsz ma, mond!
Valide: Erejét vettem utadnak, és áldásodért. S annak, hogy egyre kevésbé látlak! Kötelességem veled osztozni örömödben!
Szulejmán: Hallottad hát a jó hírt? Igen, Verhat Pasa fejét vette Jambergi Gazali-nak Damaszkuszban, és leverte a felkelést!
Valide: Legyen ezért áldott, vele minden büszkeségem! De nekem más hírem van! Mahidevran terhes! Újabb trónörökössel készül megajándékozni, reméljük.
Szulejmán: Jó anyám! Nem is tehetted volna édesebbé napomat! Ibrahim! Ilyenkor nem átok az élet, egyik öröm ér a másik után! Estére tűzijátékot rendezünk, lássák örömünket! Jöjj anyám! Válasszunk ékkövet, megajándékozom Mahidevran-t.
Ibrahim: Allach fényessége óvja gyermekedet!
Szulejmán: Köszönöm, úgy legyen!
Ibrahim: Úgy legyen!
Ennek örömére, hogy Mahidevran úrnő terhes lett, a Valide elrendelte, hogy osszanak a hárembe serbetet, és fánkot. Hürrem Ayse-tól hallotta a hírt, hogy az úrnő terhes. Majd Hürrem azt mondta.
Hürrem: Remélem, meghal.
Maria: ilyet ne mondj!
Az uralkodó eközben sietett az ajándékkal Mahidevran úrnőhöz. Az uralkodó amint meglátta Mahidevran-t elmosolyodott. Ekkor Gülsah kiment, és ketten maradtak a szobába az uralkodó, és Mahidevran. Ekkor odament a Szultán és leültek az ágyra, majd szólt az uralkodó.
Szulejmán: Mahidevranom! Örülök, hogy jól vagy!
Mahidevran: Én is uram!
Ekkor felnyitotta az ékszeres dobozt, ami kezébe volt, majd azután kivette a nyakláncot, és Mahidevran nyakába rakta.
Szulejmán: Boldoggá tettél!
Mahidevran: Miért? Miért tetted? Mond! Miért adtad neki az én gyűrűmet?
Szulejmán: Rászolgált! Így láttam jónak.
Ezután elsietett a Szultán. Gülsah azután bement, mert hallotta, hogy az úrnő zokogott.
Mahidevran: Miért jöttünk egyáltalán vissza? A bánatért? Hogy szembesüljek reménytelen szerelmemmel? Nem akarom elveszíteni.
Estére járt mikor a tűzijáték kezdetét vette. A Szultán lakosztályából nézte fiával, és Ibrahim-mal. Mustafa csak szomorúan ült édesapja ölében, de a Szultán rákérdezett mi baja.
Szulejmán: Rossz kedved van Mustafa? Úgy miért nem beszélsz, mióta idejöttél?
Mustafa: Hagyják abba a tűzijátékot, nem akarom hallani, testvért meg még jobban nem akarok!
Szulejmán: Ne mondd ezt! Egy fivérnél talán nincs jobb dolog! Tudtad?
Mustafa: Neked sincs olyanod! Nekem se legyen!
Szulejmán: Nincs olyanom? És Ibrahim akkor ki? Talán nem a testvérem?
Mustafa: Nem hát! Mert Ibrahim csak a szolgád. Te magad mondtad.
Amikor e szópárbajt hallotta Ibrahim rögvest elkeseredett, és könnyeivel küszködve szólt az uralkodóhoz.
Ibrahim: Engedelmeddel nagyuram, szolgád odakinn vár, ha szükséged lenne rá!
Ezután kiment az erkélyre, és kémlelte az éjjelt. Ibrahim gondolatában csak ez járt:
Ibrahim vagyok. Ibrahim, ki idegen minden földön. Ki merre csak járt, hiába hajtotta imára fejét, a mennyből rendre kitagadtatott bármily fohásszal is tette. És marad neki a pokol. Álmok helyett az örök ébrenlét.
Nem sokkal az után, hogy a főbizalmas kiment az erkélyre, utána sietett a Szultán is.
Szulejmán: Mustafa még gyermek, Ibrahim! Ő máshogy értékeli az igazat! Igen! Valóban szolgának neveztelek előtte! De testvérnél is több vagy nekem!
Ibrahim: Megtiszteltetés nagyuram!
A nagyúr visszavonult lakosztályába, de Ibrahim ott marad még egy kicsit. Most is, mint minden este, Hatice úrnő epekedve várta, hogy Ibrahim főbizalmast kint lássa az erkélyen. Gülfem se volt vak, hogy lássa, úrnője ismét szerelmes.
Gülfem: Nem innál egy kis mézes tejet úrnőm?
Hatice: Nem! Köszönöm! Majd eszem gyümölcsöt.
Gülfem: Én nem elégednék meg azzal, ha csak kémlelhetném őt!
Hatice: Hm? Tessék? Nem hallottam!
Gülfem: Ha nem lehetne enyém, akire vágyom. Látom ám! Le se tudnád tagadni! És nem is váratnám sokáig!
Hatice: Hiába. Kötnek a szabályok.
Gülfem: Úrnőm! A szerelemben nincs szabály!
Hürrem asszony is készült az estére, hiszen alig várta az este jövetelét. Ibrahim épp a Szultán lakosztályából lépett ki, amikor látta Nigar-t és Hürrem-et. Majd csodálkozva nézett mindkettejükre.
Ibrahim: Hová mentek? Hívatlanul nem jöhettek ide! Mennyetek vissza!
Hürrem: A Szultán kéretett!
Ibrahim: Ha én egyszer azt mondom, hogy nem jöhetsz ide, akkor te megfordulsz, és elmész! Megértetted Hürrem asszony? Megfordulsz és elmész!
Hürrem: Ki vagy te itt? És mióta parancsolsz a Szultán helyett?
Nigar: Hürrem! Gyere inkább! Ha a Szultán bizalmasa nem engedi, úgy nincs maradásod!
Hürrem: De van! Hidd el!
Ibrahim: Nigar asszony! Nagyon gyorsan tüntesd el a szemem elől!
Nigar: Hürrem, gyere!
Ibrahim: Az uralkodó magán ügyeket intéz. Most pedig mennyetek, mozgás!
Ekkor visszavonultak. Mustafa is hamar kifáradt ezen a napon, hosszú nap volt ez az ő számára is. Az uralkodó elárulta Mustafa édesanyjának, hogy nem szeretne a gyermekük kistervért.
Szulejmán: Fiad megmakacsolta magát! Fejébe vette, hogy nem akar testvért!
Mahidevran: Nem én vagyok ennek oka uram! Nem akar osztozni az atyai szereteten. Olyan, akár én mostanság! Hasonlóan, képtelen vagyok osztozni rajtad!
A Szultán nem tudta mitévő legyen. Ibrahim kint várakozott az erkélyen, és egyszer csak megpillantotta a másik erkélyen álló Hatice úrnőt, s könnyed, fölényes hangon, se nem suttogva, se nem olyan hangosan azt mondta.
Ibrahim: Kellemes, jó estét Hatice úrnő!
Hatice úrnő abban a pillanatban ugyanúgy megtekintette az erkélyen álló Ibrahim-ot. És csak álltak egymásra nézve, s mosolyogva. Majd azután visszavonultak, és nyugvóra tértek. Másnap reggel a Szultán, és Ibrahim a kertben beszélték hadiügyeket.
Ibrahim: Én is üzentem a hajóácsoknak, már dolgoznak a hajótervein! Kíváncsian várom az eredményüket, a napokban rájuk nézek! A tüzérség is halad az intézkedésekkel.
Szulejmán: Ma este hajózzunk át! Érdekelne mennyire! Szándékosan nem világosban megyünk, hogy ne lássanak! A készülődésnek titokban kell maradnia!
Ibrahim: Akár még álruhát is vehetnénk!
Szulejmán: Azt majd máshol hasznosítjuk! A tereken, és piacokon!
Ibrahim: Biztonságodról ki gondoskodjon?
Szulejmán: Te magad barátom! Látnom kell népem minden napjait.
Miközben beszélgettek, arra sétált Hatice úrnő is, és az ifjú Mustafa.
Szulejmán: Itt jön a legifjabb oroszlán. Hogy vagytok Hatice?
Hatice: Jól! Mustafa jött hozzád büszkélkedni! Ma dicséretet kapott az oktatóitól.
Szulejmán: Helyes!
Mustafa meglátta a játékot, amellyel játszott az uralkodó és Ibrahim. Játszani akart az ifjú, így Ibrahim oda ültette helyére, és odaállt Hatice úrnő mellé. Ekkor suttogva beszélgettek egymással a szerelmesek.
Hatice: Vártam volna, hogy esetleg tegnap is hegedűzz valamit!
Ibrahim: Csupán kérned kell tőlem, úrnőm!
Ahogy befejezték a beszélgetést, Ibrahim óvatosan kaftánjának ujjából kihúzott egy kis levelet, és úgy tett, mint ha véletlen elejtette volna, célzott Hatice úrnőnek, hogy olvassa el. Hatice úrnő ekkor ledobta kendőjét, mintha véletlen lett volna, s azzal együtt felvette a levelet. Ibrahim visszanézett a földre, ott e még a levél, és csodálkozva látta, hogy nem volt ott. Végül egymásra mosolyogtak. Hatice úrnő félre vonult, hol nem látta senki, s elővette Ibrahim-tól kapott levelet, és olvasni kezdte. A levélben ez ált:
Csillag hullik sötét éjszakámban. Fénye te vagy, s a remény. S ahogy a Hold megbújik árnyékában, Bennem úgy ébred a végzetes szenvedély. Mert erre nincs orvosság, úrnőm!

Ezután Hatice úrnő is visszavonult. Már a nap is lemenőben volt, mikor a hárem leányainak tanítása véget ért. Hürrem kicsit tovább maradt ott, s ez feltűnt Nigar-nak. Majd megszólította Hürrem-et.
Nigar: Utolért volna a tudásvágy? Elmehetsz!
Hürrem: Sokat kell tanulnom! Hogy mindenről szót válthassak a Szultánnal. Mert egyedül ő az, aki meghallgat, akit érdeklek itt. Nem úgy a lányok.
Nigar: Csodálod, hogy gyűlölnek? Még eszedben sem jutott a kedvükben járni! Egyszer sem! Erről beszéltem Hürrem! A nagyasszony ki fog tenni innen! Elad egy öreg Agának és búcsúzhatsz a palotától!
Hürrem: Segítesz nekem?
Nigar: Én ebben mit sem tehetek! De Sümbül, Sümbül Aga-ra támaszkodhatsz! Ő a hárem titkainak tudója! Tudd be magad a szívébe, egy kis ajándék kedvesség.
Ekkor Hürrem már tudott mindent, amit be kell vetnie Sümbül Aga-nál. A hárem lányai már rég visszatértek helyükre, egyszer csak Gülsah meglátta Ayse-t, és odahívta magához, és egy fontos feladatot bízott rá.
Gülsah: Megértetted mit kell tenned?
Ayse: Érteni értem, de hogy tegyem?
Gülsah: Használd az eszedet! Talán segít, ha jutalmadra gondolsz, és ne feledd! Nem láttál, nem hallottál, és nem tudsz semmit! Különben repülsz innen! Eredj hát!
Ayse: Rendben!
Épp arra ment Nigar is, amikor már Gülsah visszavonult, és befejezte Ayse-val a beszélgetést. Furcsállotta, de látta Gülsha-t is, és Ayse-t is. Majd odaszólt Ayse-nak.
Nigar: Ayse! Mi dolgod neked ott?
Ayse: Semmi, csak megyek a szobámba!
Nigar: Azt jól teszed!
Nigar Ayse-t nézte, és sejtette mire is készülnek Ayse, Gülsah, és Mahidevran úrnő.