Képek

Képek
borító

Szereplők


Szulejmán Szultán: 1494. október 6.-án látta meg a napvilágot Trabzon városában. Édesapja I. Szelim Szultán, édesanyja pedig Ayse Hafsa Valide. Egyedüli fiú gyermek volt az öt testvér közül. Húgai; Hatice, Beyhan, és Fatma, Sah. I. Szulejmán Szultán 1520. szeptember 30.-án lépett trónra a megboldogult Szelim Szultán nyomában. 26 éves volt mikor trónra lépett. Legelső asszonya még hercegként Gülfem asszony, kitől született is gyermeke, ámbár korán, még csecsemő korban meghalt. Második asszonya Mahidevran Szultána, ám ős is megajándékozta egy gyermekkel kinek neve Mustafa. Mahidevran Szultánával együtt éltek Maniszában, trónra lépése után Szulejmán, Isztambulban, a top kapi palotában élt együtt Mahidevran Szultánával, húgával, édesanyjával és természetesen a szolgákkal. Mint minden Szultánnál hagyomány volt hogy háremet tartsanak. Egy háremhölgyből, kit kezdetben Alexandra-nak hívtak, később az uralkodó választott asszonyává lett, majd idővel el is vette őt feleségül, amit természetesen az oszmán törvények, de még édesanyja is ellenezte. Hürrem Szultánától öt gyermeke született, Mehmed, Mihrimah, Beyazid, Szelim, és Cihangir. Szulejmán Szultán 1566. szeptember 6.-án Szigetvárnál betegségben hunyt el.

 Ayse Hafsa Valide: I. Szelim Szultán asszonya, és öt gyermekének anyja. I. Szulejmán, Hatice, Beyhan, Fatma, és Sah édes gyermekei. Krími Mengli Kán leánya, kilenc gyermek nagyanyja. Erős asszony volt, bár öreg és gyenge volt szíve a sokkoló hírekhez is.. Amikor kiderült az hogy Ibrahim Pasával folytatott viszonyt Nigar, akkor a Valide magához kéreti őt.. A lakrészében csak szidni tudta a Szultánnagyasszony őt, bár mikor kimondta hogy tömlöcbe záratja, és kivégezteti, megkérte Nigar, hogy a babájának kegyelmezzen. Ezután a Valide még jobban feldühödött, és Sümbül Agának parancsolta meg, hogy vigye a tömlöcbe.. Csak a Szultánnagyasszony tudott kezdetekben erről az egész viszonyról, ám amikor elakarta mondani az uralkodónak mit tett Ibrahim Pasa, akkor egyszerűen nem tudta feldolgozni a történteket, és összeesett, majd megnémult, és lebénult.. Lakrészében még pár napig betegeskedett, míg végül meghalt.

 Hatice Szultána: Ayse Hafsa Valide és Szelim Szultán leánya, Szulejmán, Beyhan, Fatma, és Sah húga. Ibrahim Pasa férje, kivel titokban kezdődött szerelmük.. Találtak kibúvót arra hogy, hogyan találkozzanak. Ám mikor az uralkodó megtudta viszonyukat, először nem nézte jó szemmel, de a Valide még jobban ellenezte ezt az egészet, még annak ellenére is, hogy az uralkodó később engedélyezte a frigyet. Hatice Szultánáról azt tudni kell még, hogy első férjével mikor frigyre léptek sajnos korán elhunyt, így özvegy maradt. Ez után házasodott Ibrahim Pasával, ám a Pasával sem volt felhőtlen a kapcsolatuk, hiszen megcsalta, majd hogy nem háremet tartott, de csak Nigarral csalta őt. Kezdetben nagyon szerették egymást, de szerelmüket az is beárnyékolta, hogy első gyermekük meg sem született, mikor volt a janicsárok lázadása, leesett a lépcsőn, és elvetélt. Második gyermekük szoptatás közben halt meg, hiszen nagyon beteg volt. Az úrnőnek és a Pasának nehéz volt feldolgozni, majd mikor már harmadjára teherbe esett akkor nagyon megörültek, bár aggódott az úrnő, hogy mi lesz ha őket is elveszíti. De egészségesen megszülettek, Huricihan, és Osman. Amikor kiderült, hogy a Pasa megcsalta az uralkodó húgát, botrány tört ki, később Hatice elvált, a Szultán pedig kivégeztette egy este, álmában a top kapi palotában. Hiába is, megcsalta a Pasa, ennek ellenére nem tudta őt elfelejteni Hatice-nek, így megmérgezte saját magát, és a Szultán karjaiban halt meg.

 Mahidevran Szultána: I. Szulejmán Szultán második asszonya, egy fiú gyermekének az eredeti trónörökösnek Mustafának édesanyja. Hürrem Szultánával kezdetek óta rivalizálnak. Szolgálónője aki egyben cinkosa is Gülsah volt.


Gülfem Halten: Hatice Szultána udvarhölgye, egyben legfőbb bizalmasa, lelki társa. Szulejmán Szultán első asszonya. Gülfem az uralkodó családdal lakik azon okból, hogy az uralkodó asszonya volt. Életük Allah akaratából nem teljesülhetett be, így első gyermeküket is csecsemőkorban elveszítették. Amikor a ,,sötét korszak" a palotába beköszöntött, amikor már Hatice Szultána, Mustafa Herceg, és Ibrahim Pasa meghaltak, és Mahidevran Szultána száműzetésbe került, akkor egy éjjel a Szultánt míg aludt párnával akarta megfojtani, s előtte csak annyit mondott; ,,Minden rossz, ami velünk történt, annak csak te vagy az okozója"! Ekkor megpróbálta elkövetni a gyilkosságot, de nem sikerült, majd fordított helyzetbe került, és őt ölette meg az uralkodó az agákkal.




Pargali Ibrahim Pasa: Parganak szülöttje, a halász Manolisz fia, születési neve Teo. Egyetlen fivére volt, Nikó. Szolgaként került az uralkodó udvarába, később ő lett Szulejmán herceg fősolymásza, ám mikor a hercegből Szultán lett, megkapta a palotának négy pecsétjének egyikét, vagy is ő lett az uralkodó főbizalmasa, amely magában nem annyira kis rang. Később több más rangot is kiérdemelt a Szultántól, például ő lett seregének a fővezíre, ez után pedig, ő lett az uralkodó közvetlen helyettese. Eme rangok mind szépek és jók, sőt aztán még hogy a felesége Hatice Szultána lett, mindezek miatt a fejébe szállt a dicsőség, és a hatalomvágy aminek a következménye az lett, hogy megcsalta feleségét Nigarral, szobrot készítettet magáról, majd ami az uralkodónak sem tetszett; egy hadjárat során elrendelte azt, hogy őt Szultánnak hívják, NE Pasának.- Az uralkodó később döntött, bár ebben a döntésben nagy szerepe volt Hürrem Szultánának is, hogy halálra ítélték a Pasát. Egy este vacsorára hívta a Pasát az uralkodó, Hürrem Szultánával együtt. A Szultána hamarabb visszavonult a vacsorából, a Pasa csak később.. Elalvás előtt olvasott, majd nyugvásra tért.. Késő éjjel rontottak rá a hóhérok, akik megfojtották őt az uralkodó parancsára.

Haseki Hürrem Szultána: Krími ortodox pap lánya Alexandra, és egy kisleány nővére. Első szerelme Leo Efendi volt. Tatárok vitték el falujából rabszolgának, közben apját, anyját, húgát szeme láttára ölték meg, bár szerelmét is halottnak hitte. A tatároktól a török kézre jutott, és így hárem hölgy lett az uralkodó palotájában. Eleinte a legzűrösebb, leglázadóbb lány volt, míg nem kioktatták róla, hogy lehet aranyélete ott. Később elérte azt, hogy az uralkodó segítségével áttérjen a muzulmán hitre, sőt ezután később a Szultán legkedvesebb ágyasa lett, s az uralkodó második fiának Mehmed édesanyja. Őt követte sokkal később még négy gyermek; Mihrimah, Szelim, Beyazid, és Cihangir. Eljött az a nap is mikor Hürrem asszonyból lett szabad ember, s ez után mikor a Szultán hites felesége, hivatalosan is Haseki Hürrem Szultána lett. Sokak nem nézték jó szemmel ezt a házasságot, legfőképp a Valide. Mindent bevetettek, hogy megakadályozzák a házasságot de nem sikerült senkinek, pedig Hürrem Szultánát megpróbálták meg ölni, nem is egyszer. Ám ami roppant érdekes, hogy Aybige a Valide unokahúga végig kitartott mellette, és próbálta védeni a Szultánát. Amikor a legnagyobb ellensége meghal, az-az a Valide, annak ellenére, hogy nem kedvelték egymást, megfogadta Hürrem Szultána, hogy leleplezi Ibrahimot, és bosszút áll rajta.. Ez így is lett, mint az sejthető, Ibrahim Pasa halálához nagyon is köze van a Szultánának.. Amikor már majdnem az összes ellensége meghalt, egy halálos betegség áldozata lett ő maga is. De mikor volt még ideje, bocsánatot kért a még élők között köszönthető ellenségeitől utolsó napjaiban, köztük Mahidevran Szultánától is bocsánatot kért. Gyermekeit pedig kioktatta.. Amikor eljött az utolsó napja a Szultánának, összejövetelt szerveztek a hátsó kertben, ahol együtt voltak a szerettei, majd egyszer csak rosszul lett, az uralkodó bevitte őt a lakrészébe, s ott meghalt.. Szulejmán hosszú gyászba kezdett....

Daye Hatun:A hárem vezetője, és a Valide legfőbb bizalmasa.. Több mint 40 évig a Szultánnagyasszony szolgálatában állt, ám amikor Hürremnek sikerült maga mellé állítani Daye-t akkor a Valide bizalmát is kezdte elveszíteni, melynek egyik jele, hogy még le is fokozta a Szultánnagyasszony, de nem tartott sokáig, hiszen Szulejmán Szultán visszaadta neki rangját. Viszont, amikor a Valide meghalt, Daye nem tudta feldolgozni, úgy érezte így életének már nem nagyon van értelme, öngyilkos lett, felkötötte magát.







Sümbül Aga: A hárem egyik kasztrált agája, Nigar Kalfa jó barátja. Ő az aki az összes titkát tudja a háremnek. Gül Aga későbbi riválisa..







Nigar Kalfa: Egyik tanító a háremben.. Szolgaként van a top kapi palotában, ám későbbiekben kiházasítják Matrakci Nasuh Efendihez, bár ez a házasság közel sem lesz oly boldog mint ahogyan el lehet képzelni. Míg Nigarnak a henna estéje van, addig a Matrakos az ivóban van Sümbül Agával, és Gül Agával. Később csatlakozik hozzájuk Ibrahim Pasa aki félre is hívja a Matrakos uraságot, és közli vele, hogy váljon el, mivel Nigar az ő asszonya, ha úgy jobban értetődik az ágyasa.. Az uraság szörnyen elvolt keseredve, de Nigar e jó tett helyébe szolgálta volna őt, persze úgy hogy a pasával marad.. Ennek következménye az lett, hogy a Matrakost minden este az ivóban látták lerészegedni, és az emberek csak ostorozták őt a gúnyos megnyilvánulásokkal.. Amikor kiderül az Ibrahim Pasával folytatott viszonya, akkor a Valide magához kéreti Nigart.. A lakrészében csak szidni tudta a Szultánnagyasszony őt, bár mikor kimondta hogy tömlöcbe záratja, és kivégezteti, megkérte Nigar, hogy a babájának kegyelmezzen. Ezután a Valide még jobban feldühödött, és Sümbül Agának parancsolta meg, hogy vigye a tömlöcbe.. Csak a Szultánnagyasszony tudott kezdetekben erről az egész viszonyról, ám amikor elakarta mondani az uralkodónak mit tett Ibrahim Pasa, akkor egyszerűen nem tudta feldolgozni a történteket, és összeesett, majd megnémult, és lebénult.. Lakrészében még pár napig betegeskedett, míg végül meghalt. Mint tudjuk Ibrahim Pasának ezért is meg kellett halnia, sőt Nigart is sokkolta ez a hír, főleg hogy gyermeke is született a Pasától akit Kádernek hívnak, de hamar meghal.. Nigar később összefog néhány emberrel Hürrem Valide ellen, és megpróbálják megölni, vagy ártani valamilyen úton-módon neki.. Nigar rájön, hogy talán egy módon tudnak fájdalmat okozni a Validenak, ha elveszi unokáját, Mihrimah lányát. Ám mikor észreveszik, rögtön a nyomába ered a Matrakos, Malkocolu Balibeg, és Rüstem Pasa, nagy nehezen sikerül rávenni arra, hogy adja át a gyermeket, majd mi után átadta, egy hegyről leveti magát a mélybe, és ekkor meghal.

Matrakci Nasuh Efendi: Ismert nevén a Matrakos.. Verhetetlen volt a matrak játékban, a falubeliek úgy tartották. Ibrahim Pasa ajánlotta be a palotába, onnantól kezdve nem volt rossz élete neki sem.. Egyszer egy napon mikor a palotába került nem is véletlenül egy magyar lány akinek neve; Viktória, beleszeretett első látásra.. Később a lány áttért a muzulmán hitre, és Sadika lett a neve.. Ám ezzel a szerelemmel annyi baj volt, hogy hiába való, hiszen mint kiderült az uralkodót meg akarta ölni, de nem sikerült neki, így őt végeztették ki, vele együtt még majdnem ez lett a sorsa a Matrakosnak is és Ibrahim Pasának is. Nem az uralkodó kívánta eldönteni, hogy mi legyen a Matrakosnak és Sadikának a büntetése, ezt a Pasára bízta. Még azon a napon megkapta a parancsot a Matrakos, hogy ő neki kell végeznie szerelmével.. Ezen éjjel kivitte a lányt csónakon és megkérte hogy bújjon bele egy zsákba, ekkor a lány tudta mi a sorsa, és vállalta.. Amikor belebújt a zsákba a lány, összekötötte a zsákszáját, s bedobta őt a vízbe... Ez után sokáig bánatos volt, majd évek múltán úgy gondolta ismét ráragyogott a szerencse hiszen Nigar Kalfát ki házasították mellé, ám ez a szerelem se teljesülhetett be, így minden este lerészegedni látták az ivóban...

 Viktória/Sadika: Magyar grófnő, Ariel gróf felesége, ám a Zimonyi várban mikor épp az esküvőjük zajlik, pont akkor támadnak a török haderők. Természetesen Lajos Király a várban volt, akit megpróbáltak a grófék kimenekíteni végül párbajba keveredett Ibrahimmal, aki megsebesítette s hátat fordított neki, s akkor hátba akarta szúrni Ibrahimot, de a Szultán ezt látta, s ő megölte mindezt Viktória/Sadika szeme láttára. Ekkor bosszút esküdött, s Lajos Király segítségével így került a top kapi palotába. Életének pont az udvarlójának kellett véget vetnie a Matrakosnak..












Gülnihal Halten: Alexandra ruténiai ágyassal érkezett a palotába Maria néven, már a hajón segített neki, és próbált vele összebarátkozni. A palotában végig hűséges barátnője volt, ám mikor Hürrem lett a neve, onnantól kezdve szolgálója lett.. Szegény lány sok rosszat megélt a palotában, kétszer majdnem meg is ölték. Először maga Hürrem nagyasszony próbálta megölni egy mérgezett prímmel, azért mert ő úgy gondolta, hogy hátba támadta, mert amikor első gyermekét szülte az asszonyság, azon éjjel az uralkodó pontosan Gülnihallal hált. A második gyilkossági kísérlet pedig, Hürrem Szultánát akarta megölni Gülsah, Mahidevran Szultánának a szolgálója, álmában próbálta megölni, de pont, hogy Gülnihal feküdt az ágyban, így őt szúrta le.. Hál-istennek túlélte az esetet. Amikor felépült, a Valide abban az örömben részesítette, hogy kiházasította őt... Fájó szívvel, de elhagyta a palotát...

Gülsah Hatun: Mahidevran Szultána udvarhölgye, cinkosa.. Egyszer száműzték a palotából, amikor is egy hárem hölgyet megölt.. Egyszer megpróbálta megölni Hürrem Szultánát, ám Gülnihalt találta célba. Később ő lett a háremnek az ideiglenes vezetője Daye lefokozása után, ám nem tartott sokáig ez a rang sem.. Évek múlva, amikor már Hürrem Szultána Valide lett, akkor Gülsah átállt az ő oldalára, és innentől kezdve az ő szolgálója lett.. Ám ő sem kerülte el a tűzet, az arca neki is megégett...









Leo Efendi: Ruténiai ifjú, Alexandrának kedvese volt mind addig amíg el nem vitték a lányt a tatárok. Később felkereste Alexandrát, Leo, de akkora már Hürrem Szultánának hívták, pontosan Ibrahim Pasa palotájában találkoztak először. A Pasa hamar rájött viszonyukra, így megpróbálta a Szultánát tőrbe csalni. Egyik délutánon amikor ott volt az uralkodó is, akkor egy tál mérgezett édességet adott Hürrem Szultána kezébe, hogy egye meg, de Leo feláldozta magát érte, így megette ő az édességet, és meghalt.. Mindenki más úgy tudta, hogy hazament Ruténiába, csak a Pasa, és Hürrem Szultána, később a Valide tudott minderről.

Izabella Fortuna: Kasztília hercegnője, Frederik herceg jegyese aki a törökök fogja lett. Később Szulejmán Szultán ágyasa lett, Hürremnek nagy ellensége.. Mindent bevetett a Szultána, hogy eltávolítsa a palotából, egyszer majdnem sikerült megszöktetnie, de Ibrahim Pasa várt rá és szolgálójára a hajón. Az uralkodó politikai ügyek miatt el is terjesztette a hírt, hogy Izabella meghalt abban a tűzben ami egy este ütött ki a vadász házban, természetesen ebből csak a tűzeset volt igaz, más semmi.

2 megjegyzés: