Szulejmán ( 2. rész )

2.Rész

Aleksandra, és Sümbül Aga kint várakoztak. Sümbül igen ijedt arccal nézett Gülscha-ra majd megszólalt.
Sümbül: Indíts, visszamegyünk! 
Aleksandra: Tessék? De Szulejmán Szultán vár engem.
Sümbül: Már nem, nem maradhatunk itt!
Aleksandra: Igen is vár! Eressz!
Sümbül: A Szultán most nem lehet veled!
Aleksandra: Ő maga kérte, a jövetelemet.
Sümbül: Most meg én kérem, hogy mennyünk vissza! Mahidevran asszony van nála, láthattad!
Aleksandra: Szándékosan tönkretették az éjszakámat.
Ekkor Aleksandra visszament a hárembe, elég dühösen. Sümbül Aga is utána eredt, és kérdőre vonta Aleksandra-t.
Sümbül: Állj meg! Most meg hová mész? 
Aleksandra: A pokolba!
Sümbül: Innen nem mész sehová, mert bizony isten eltöröm a lábadat! 
Ekkor újfent tovább ment, és az őröknek mondta Sümbül Aga, hogy kövessék.
Sümbül: Kövessétek, nehogy még kárt tegyen magában! Aztán zárjátok be! 
Amint ki mondta Sümbül Aga mondandóját, rögtön Aleksandra után rohantak az őrök, majd elkapták a karját, és elvitték, hogy bezárják. Az őrök viszont nem bezárták, hanem visszavitték őt a hárembe. A lányok gúnyolódni kezdtek Aleksandra-val amikor leült az ágyra. Nigar asszony ekkor belépett a szobába és rendre utasította őket.
Nigar: Elhallgasson mind, és fekvés! Különben magam vágom ki a nyelveteket!
Ekkor még továbbra is gúnyolódtak, mégsem mérgesedett el a helyzet, mert a párnákkal kezdtek el játszani, hogy egymást dobálták vele. Viszont Aleksandra bánatát ez nem terelte el. Mahidevran ahogy a szobába lépett, és megszólította a Szultánt, közelebb lépett, és kezet csókolt a nagyúrnak. Szulejmánon látszott a csalódottság, mert viszont nem Mahidevran asszonyt várta. Mahidevran és a Szultán, ahogy az ágyon ültek, végig simította kezét a nagyúr arcán, majd könnyed, fölényes hangon azt mondta.
Mahidevran: Annyira vágyom rád! Szívem majd kiszakad helyéről!
Majd ezután megfogta a Szultán kezét, és saját szívére helyezte és kérdezte.
Mahidevran: Érzed? Neked dobog! Amikor nem lehetsz mellettem, olyan elveszett vagyok! Ennek itt, nem tudok parancsolni uram! 
Ez után mély, s szenvedélyes szeretkezésbe merültek. S azután szinte csak Mahidevran beszélt.
Mahidevran: Mustafa-nak is hiányzol! Hiába mondom neki, hogy sokat dolgozol, egy egész világot irányítasz, nem érti meg. 
A nagyúr felkelt ágyából, s kinézett az ablakon. Ahogy Mahidevran asszony is szétnézett a szobában, egyszer csak megpillantotta az asztalon lévő szultáni gyémántgyűrűt. Nagy mosollyal felkelt, és odasietett az asztalhoz, és kezébe kapta. A nagyúr látta mindezt, ekkor odament, majd kivette kezéből a gyűrűt, arra hivatkozva, hogy még nincs teljesen kész.
Szulejmán: Még nem készült el! 
Mahidevran: De igen uram! És csodaszép lett! Belekáprázik a szemem!
Eközben Mahidevran asszony odatartotta kezét, hogy adja fel rá a gyűrűt, de a Szultán tovább folytatta.
Szulejmán: Hidd el, még nem teljes! Csiszolásra vár, hogy valóban méltó legyen hozzád! Térj vissza szobádba, légy inkább a fiaddal, őt szeresd most! 
Majd Mahidevran asszony meglepődötten nézett a nagyúrra, bár egy-két könnycsepp kicsordult és azt engedelmeskedett a Szultánnak.
Mahidevran: Legyen, ahogy óhajtod Szultánom!
Amint eltávozott a lakosztályból Mahidevran úrnő, egy őrt küldött Ibrahim szobájába, mert az uralkodó látni kívánta őt. Ahogy belépett az őr a szobába, látta, hogy Ibrahim aludt, s felkeltette.
Őr: Elnézést! Uram! Az uralkodó küldött, azt mondta látni kíván téged!
Ibrahim nagyon meg volt lepve. S gyorsan az Szultánhoz igyekezett. Amint az ajtajához ért, látta Mahidevran asszonyt kijönni a nagyúrtól. Még jobban meg volt lepve, majd bement az uralkodóhoz, s meghajolt.
Ibrahim: Nagy uram!
Szulejmán: Nem te lennél lakosztályom őre? 
Kérdezte a Szultán kissé mérgesen.
Szulejmán: Rád bíztam mindenemet, még az életemet is! 
Ibrahim: Bármit vétettem nagyuram, bocsásd meg!
Szulejmán: Bizalmam jeléül kezedbe adtam a palota négy pecsétjének egyikét! 
Ibrahim: Így igaz!
Szulejmán: Akkor miért nem használod e hatalmat? Miért jöhet be ide bárki, akiről egyikőnk sem tud? 
Ibrahim: Nagyuram! Ma este csak Aleksandra-nak engedélyeztem, hogy jöjjön!
Szulejmán: Nem ő jött Ibrahim! Egy pillanatra hátat fordítok, s asszonyom áll elő. Nem tisztelt, hogy engem ilyen helyzetbe hozz! Többé ne forduljon elő! Mert ha még is, szavamra, te fizetsz meg érte Ibrahim! Elmehetsz! 
Az uralkodó nagyon mérges volt, de ezután elküldte Ibrahimot, majd ő is nyugodni tért. Másnap kora reggel Piri Pasa érkezett a palotába a Szultánhoz. Ibrahim ment közölni a hírt.
Ibrahim: Piri Mehmed Pasa azonnali bebocsátásodat kéri! 
Szulejmán: Akkor jöjjön!
Ibrahim meghajolt a Pasa előtt, ezzel jelezte, hogy jöhet. Piri Pasa igyekezett is. Majd az uralkodó megszólította a Pasát.
Szulejmán: Feldúltnak tűnsz! Mi az oka?
Piri Pasa: Nagyuram, rossz hírek érkeztek Sidiából! A csandbeti felkelés kezdetét vette! Az arabok ellenünk fordultak. 
Szulejmán: Ha ellenünk fordulnak, azt mi megtoroljuk! Összehívom a díványgyűlést!
Amikor a díványgyűlést megkezdték, rögtön fontos dologgal kezdet az uralkodó. Ki osztott mindenkinek egy feljegyzést.
Szulejmán: Vezéreim! A jelentés, amit most olvastok, még a maniszai tartózkodásunk ideje alatt készült! Sajnos megboldogult apámnak, volt alkalma átnyújtani. Verhat Pasa! Készítsd fel katonáidat az útra! Kalamar, és Dulkamir népségektől még további embereket is kapsz, ha szükségét érzed! Vigyél magaddal ellátmányt, amennyi csak kell! 
Verhat Pasa: Még ma összetoborzom embereimet, s ha nem Jambergi Gazali fejével térnék haza, úgy vetessék saját fejemet! S az hulljon felséged lába elé!
Achmed Pasa: Uram! Engedelmeddel, szólnék!
Szulejmán: Szólj Achmed Pasa!
Achmed Pasa: Gondjaink támadtak a magyar, Lajos királlyal! Hónapok óta nem fizet adót. Ha kívánod, én katonáimmal odautazom!
Szulejmán: Pasa! Erről már kérdeztem véleményed, ellenük is indíthatunk háborút? 
Piri Pasa: Nagyuram! Célszerűbb lenne követet küldeni! Kötelezni a magyarokat, hogy fizessék a sarcokat! Előbb kapjanak figyelmeztetést! 
Szulejmán: Úgy, te a diplomáciát pártolod Piri Pasa! Rómában is így működnek a dolgok. Diplomáciának nevezik, miközben a csata először szóban zajlik, és csak azután kerül elő a kard.
Piri Pasa: A levelet megírom, és eljuttatom a követnek! Behramot javaslom! 
Szulejmán: Legyen úgy, ezt rád bízom!
Ahogy a díványgyűlést befejezték, Piri Pasa meg is írta nyomban a levelet, majd odaadta Behram kezébe, hogy vigye egyenest Lajos királynak.
Piri Pasa: Haladéktalanul vidd ezt a levelet Belgrádba, Lajos Királynak! Válassz magad mellé kíséretet, majd rögvest induljatok! 
Behram: A széllel szállunk Piri Pasa! És köszönöm a megtiszteltetést, hogy rám bízta a feladatot! 
Piri Pasa: Menj! Allach óvjon téged utadon!
Ekkor meghajolt Behram, és útnak is indult. Piri Pasa kissé tartott attól, hogy esetleg valami gond lesz az úton. Estére járt már, mikor a követek elindultak, de eközben zajlott az élet az uralkodó körében is. Este Aleksandra-t hívatta magához, ismét. Estére elkészülődött, majd várta, hogy a nagyúr elé járulhasson. Később Sümbül Aga a Szultánhoz kísérte Aleksandra-t. Amikor az ágyas belépett a nagyúr lakosztályába, ekkor a felség hátra fordult, és meglátta, hogy ki áll ott. Nagyon örült a Szultán, mosolyogva nézte Aleksandra-t. Amikor az uralkodó meg akarta csókolni a lányt hirtelen összeesett, ismételten a nagyúr karjaiba, majd ezután fektette őt az ágyra, és magához tért. A Szultán rögvest orvosért akart szaladni, de Aleksandra nem akarta őt elengedni maga mellől.
Szulejmán: Aleksandra, nyisd ki a szemed!
Aleksandra: Szulejmán.
Szulejmán: Hívok orvost.
Aleksandra: Ne menj! Nincs semmi bajom! Csak az izgalom gyengített le, mert vártalak!
Ez után az uralkodó megcsókolta a lányt, majd történt, aminek történnie kellett. Eközben Ibrahim az erkélyén, hegedűn játszott, amit Hatice igen nyugodalmason hallgatott. Hatice erkélyéről tisztán látta Ibrahimot. A szultán megszólította az után Aleksandra-t.
Szulejmán: Aleksandra.
Aleksandra: Szolgád, és szeretőd, Aleksandra. Hmm. Hegedű. De szép.
Szulejmán: Ibrahim játszik. És tényleg szép. 
Aleksandra: Ő kicsoda? 
Ahogy beszélgetett a Szultán, és Aleksandra, Hatice elmerült gondolataiban saját lakosztálya erkélyén. Egyszer csak Gülfem megszólította.
Gülfem: Hatice asszony! 
Hatice: Jaj te vagy az? Elméláztam. Hallod ugye? Ibrahim hegedül.
Gülfem: Biztos hogy a dallamok varázsolnak el, nem a hangadólyuk?
Hatice: Most élcelődsz velem? A zene, mi más? Nincs valami dolgod?
Gülfem: Hmm. 
Hatice: Elég Gülfem, ne bámulj már! Gyerünk inkább be!
Amikor bementek a hölgyek, nyugvóra tértek. Ám a Szultán egy csöppet sem Aleksandra-val. Később folytatták a beszélgetést, és visszatértek a lány kérdésére.
Szulejmán: Ibrahim az én legfőbb bizalmasom, harcostársam, jó barátom. Immáron hetedik esztendeje a mindenesem. Mellettem volt a legfontosabb pillanatokban. A fiam születésétől kezdve az első mosolyáig, és az első lépéséig. 
Aleksandra: Én is követnélek! Mindig, és mindenben. Barátsággal, szerelemmel, hűséggel.
Szulejmán: Már is féltékeny vagy rá? 
Aleksandra: Igen!
Később nyugvóra tért a felséges úr, ágyasával együtt. Másnap korán felkelt Aleksandra. Felült az ágyon, majd körbe nézett a szobában, és egyszer csak megpillantotta az asztalon lévő, még csiszolásra váró szultáni gyémántgyűrűt. Felállt, és odament, de amint felállt a Szultán is felébredt. És megszólította.
Szulejmán: Aleksandra!
Aleksandra: Ámoros szép reggelt neked Szultánom! 
A szultán nagyot kacagott ezen, mikor kimondta Aleksandra reggeli köszöntőjét. Majd megkérdezte a nagyurat.
Aleksandra: Mi rosszat szóltam?
Szulejmán: Tényleg nem tűnt fel neked?
Aleksandra: Nem!
Szulejmán: Nem inkább mámoros lehet egy reggel?
Aleksandra: Végem van. 
Szulejmán Szultán nagy kacagva azt mondta.
Szulejmán: Bizony ám!
Este még az uralkodónál tartózkodott Aleksandra, ami furcsa volt, mert csütörtök volt, és csütörtökön mindig a feleséggel szokott hálni a Szultán. Amikor nézegette a gyémántgyűrűt Aleksandra, az uralkodónak is feltűnt.
Szulejmán: Tetszik? Magam készítettem.
Aleksandra: Mesés. Szabad tudni melyik hölgy kapja majd? 
Szulejmán Szultán csak hallgatott, és mosolygott. Majd Aleksandra közelebb ment hozzá, és átölelték egymást. Majd a Szultán Aleksandra-ra nézett és megkérdezte.
Szulejmán: Miféle tünemény vagy? Miféle?
Aleksandra: Aki a boldogságodat hozta el, és adja át! Ez a szem, ez a száj, ez a szív. Ez mind a tiéd!
Ekkor megcsókolták egymást, mint akik soha nem akarnák elengedni egymást. Este már Mahidevran asszony készülődött, hogy az uralkodó elé járuljon. Csak hogy Aleksandra még az nagyúrnál volt, amit persze Mahidevran asszony nem tudott. Amikor Gülscha bement Mahidevran úrnő lakosztályába, már el volt készülve az asszony.
Mahidevran: Gülsah, te merre jártál? Készülnöm kell a ma estére, pontosan tudod! Hódítani fogok. Ne tűnj el mellőlem jó?
Gülscha-n látszott, hogy baj van. Ő tudta, hogy Aleksandra még mindig az uralkodónál van.
Mahidevran: Baj van? Mi történt? Mondd már! 
Gülsah: Asszonyom! Azt hallottam, hogy Aleksandra még mindig a Szultán lakosztályában van, a tegnapi együttlétük óta.
Mahidevran asszony ekkor szörnyen elkeseredett, és elmérgesedett, majd szolgálóinak azt mondta.
Mahidevran: Mennyetek! 
Az ágyra esett, és zokogott szomorúságában, és mérgében. Majd felkapta fejét és Gülscha-hoz fordult.